szechenyi2020

Bebiztosított nyugdíjas évek

nyugdijbiztositas

A nyugdíjcélú öngondoskodás ma már a pénzügyi tervezés elengedhetetlen része. Az állam által biztosított nyugdíj a legtöbb ember számára nem jelent biztos megélhetést, azt érdemes kiegészíteni. Erre több lehetőségünk is van, például a nyugdíjbiztosítás. Ma ez a legnépszerűbb nyugdíj-előtakarékossági forma, itt a legnagyobb a kínálat, így mindenki megtalálhatja az igényeihez és a kockázatviselési hajlandóságához illeszkedő ajánlatot.

A nyugdíjbiztosítás az életbiztosítás egy speciális formája, melyet kifejezetten megtakarítási céllal érdemes megkötni. Azt azonban semmiképpen ne felejtsük, hogy ha egyszer elkezdtük a megtakarítást, akkor ne hagyjuk abba, mert ha jól gazdálkodunk, akkor a nyugdíjba vonulás után életünk végéig megfelelő jövedelmet biztosíthatunk magunknak.

A nyugdíjbiztosítás az öngondoskodás legnépszerűbb forma, főleg hogy adókedvezmény vehető rá igénybe. A várható hozam egyrészt attól függ, hogy havonta mekkora befizetést vállalunk, másrészt pedig, hogy mibe fektetjük a megtakarított összeget. Ezen felül az állami támogatás is jelentős, ezzel évente akár 130 000 forintot is nyerhetünk.

A nyugdíjbiztosításoknak két típusa van, a hagyományos életbiztosítás és a befektetéshez kötött életbiztosítás. A kettő közötti különbség a befektetés módjában van, az elsőnél a biztosító, a másodiknál pedig a biztosított dönti el, mibe fekteti a pénzt, és azzal mekkora kockázatot vállal.

A nyugdíjbiztosítás abban az estben jó, amennyiben fedezi az inflációt és a biztosítás költségeit, valamint még hozamot is termel. Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk számolni, tudnunk kell, hogy milyen díjak merülhetnek fel szerződéskötéskor és utána. Figyelembe kell venni a befektetési, a kockázati, az adminisztratív, a fenntartási költségeket, valamint a kapcsolódó élet- és balesetbiztosítások felmerülő költségeit. Emellett ne felejtsük el a számlavezetési díjat és a kezelési költséget sem.

A biztosítási költségek objektív összehasonlítására a legjobb mutató a TKM, azaz a teljes költségmutató. Ezt valamennyi biztosítónak kötelező nyilvánossá tennie. Ez egy százalékos érték, amely azt mutatja, mekkora egy életbiztosítás éves átlagköltsége átlag életkorú, átlagdíjat fizető szerződő esetén. Arra használható, hogy a biztosítások költségeit egy egységes számítási mód alapján össze lehessen hasonlítani. Valódi összehasonlítást egyéni ajánlatok megismerésével tud tenni az ember, melyben tanácsadóink tudnak segíteni.

A nyugdíjbiztosítások összehasonlításában sokat segíthet egy nyugdíjbiztosítás kalkulátor, de emellett mindenképpen alaposan járjunk utána az ajánlatoknak, hogy a saját igényeinknek legjobban megfelelőt válasszuk ki, és az idős kori öngondoskodás probléma nélkül megvalósulhasson. Többek között érdemes visszamenőleg is megnézni a nyugdíjpénztári hozamokat, valamint a várható kamatot összevetni az éves díjjal és a kezelési költséggel.

A döntésünk meghozatala előtt meg kell állapítani az azt összeget, amelyet minden hónapban félre tudunk tenni anélkül, hogy gondot okozna a családi költségvetésben. A biztosítás pár ezer forinttal is elindítható, de akár úgy is, hogy egyszerre nagyobb összeget fektetünk be. A havidíj növelhető és csökkenthető is, de azt nagyon fontos megjegyezni, hogy a biztosító által meghatározott minimum díj alá nem mehetünk.

Akárcsak a hagyományos életbiztosításnál, a nyugdíjbiztosításnál is megjelölhető, hogy halálozás esetén ki örökli az összegyűlt megtakarítást. Az illető a hagyatéki eljáráson kívül megkapja a pénzt, és örökösödési illetéket sem kell utána fizetnie.

Friss Hírek

Megjelent az új vidékfejlesztési pályázat
2024 április 24
Folytatódik a Vidékfejlesztési Programban megismert díjtámogatási konstrukció. Új vidékfejlesztési pályázattal támogatja a kormány a mezőgazdaság területek sikeres termelését. A pályázat keretein belül 26 milliárd forintból körülbelül 93 000 gazdálkodó juthat mezőgazdasági biztosítások díjtámogatásához....
Tovább olvasom
5 leggyakoribb kérdés a környezetvédelmi biztosításról
2024 április 06
A 2024-es évet az új, kötelező környezetvédelmi biztosítással indítottuk, melyről már számos alkalommal írtunk. Ebben a cikkben összeszedtük az 5 leggyakoribb kérdést, ami a biztosítás megkötése vagy kalkulálása alatt merül fel az ügyfeleinkben. Ha benned is vannak még homályos részek, olvass tovább! Egy...
Tovább olvasom

Értesülj híreinkről elsőként!
Iratkozz fel hírlevelünkre!